Kettős feladat előtt álltam: folytatni a sáskajárást a hűtőmben és olyan ételt készíteni, ami túlél egy repülőutat mindenféle minőségi és mennyiségi romlás nélkül.
Az egyértelmű volt, hogy csirke, kell hozzá valami köret és van még 2 répa a hűtőben. Úgy döntöttem, a fasírt a legszívósabb húsétel, kevésbé romlik meg, nem szárad ki, nem folyik szét, nem esik össze. Köretnek barna rizst választottam, a répából pedig csináltam salátát.
Hozzávalók (2 adagra):
· 500 g csirkemell
· 1 fej vöröshagyma
· 200 g rizs
· fél csomag szotyi
· 2 répa
· olaj, fűszerek, ecet, citromlé
Elkészítés:
Először feltettem a rizst főni, a barna rizsnek több idő kell, mint a fehér rizsnek. Utána ledaráltam a csirkemellet a hagymával és a fűszerekkel (szokásos Tesco-s vegeta). Ajánlottabb csirkemellet venni és otthon ledarálni, mint darált húst venni – fene se tudhatja, mit darálnak még bele… Felforrósítom az olajat a serpenyőben. Tenyérméretű lepényeket formálok a darált húsból, majd a forró olajban folyamatosan forgatva kb. 15 perc alatt aranybarnára sütöm őket. Szoktam a darált húshoz 1 tojást is keverni, attól kicsit lágyabb lesz, most inkább kihagytam, a tojgli nem egy túlélő étel (meg amúgy sem volt a hűtőben). Amikor megsültek, papír kéztörlőre szedem ki, hogy felszívja róluk az olajat.
Közben kezd megpuhulni a rizs. A vége előtt kicsivel hozzáöntöm a fél zacsi szotyit és még pár percig párolom együtt. Természetesen közben ízlés szerint sózom, fűszerezem.
A répát lereszelem. Szeretem a reszelt répát, csak ritkán csinálok, mert kb. a plafonon is répareszelékek lesznek. A reszelt répát megsózom, 1 kupak ecetet és egy fél kupak citromlevelet öntök hozzá, plusz egy csepp édesítőt. Ínyenceknek ajánlom, hogy mazsolával és mandulával még finomabb lesz (diétában sicc!). Nekem sajnos most egyik sem volt otthon.
Tápérték 1 adagban:
Fehérje | 65 g |
Szénhidrát | 80 g |
Zsír | 30 g |
Kalória | 787 kcal |
Árak 2 adagra:
500 g csirkemell | 600 Ft |
200 g barna rizs | 150 Ft |
50 g szotyi | 100 Ft |
2 répa | 200 Ft |
Egyéb | 100 Ft |
Összesen | 1150 Ft |
Iskolába, munkahelyre, kirándulásra, strandra is tökéletes, főleg, ha nincs lehetőséged megmelegíteni az ételt, a fasírt hidegen is jó.
Tömegnövelő étrendhez ideális, diétában kevesebb rizzsel, vagy csak a répakörettel nagyon jó, a fasírtokat pedig a sütőben, tepsiben is kisütheted, így nem fog annyi olajat magába szívni.